1. fejezet

Munkába menet elgondolkodva rugdaltam egy árva kavicsot. A barna csizmám orrán apró sárfoltok látszódtak. A Londonban elég gyakori eső délutáni, még frissítő hatású cseppjei kopogtak az esernyőmön. Fekete, térd felé érő kabátomat összehúztam magamon mikor egy erősebb széllökés ért. Épp a Green Park-i metrómegállóhoz sétáltam, hogy minél hamarabb eljussak Crawley-be ahol dolgozom. Elég elszigetelt város Londontól délre, nagyon nyugodt és leginkább csendes környék. Pontosan egy olyan hely ahol olyan ember él mint a főnököm Mark Lagenfield. Mark 3 éve még az FBI csapatát erősítette apámmal együtt. De miután kiadott egy titkosított iratot egy ismeretlen cégnek felmondott és ide menekült. El a külvilág elől nagyon- nagyon messzire. Itt egy új vállalkozásba kezdett az apám segítségével aki ezt úgy engedélyezte, hogy engem is foglalkoztat. Nekem fényképeket kell készítenem teljesen ismeretlen emberekről amiket Mark apunak, apu pedig az FBI-nak ad tovább. Már 2 éve ezt csináljuk. Apa azóta feltornázta magát egy elég jól fizető főállásra és így nekem is tudott egy saját lakást venni London előkelőbb területén.

Mikor felszálltam a metróra már elkönyveltem magamban, hogy ma is elég nagy szidást fogok kapni mert már megint késni fogok. Nem nagy dolog hisz mindig ez van. Hol 2, hol pedig 20 percet csúszok. Ki rúgni nem fognak hiszen akkor nem lenne ki felvételeket készítsen. Az pedig eléggé fontos ha egy magánnyomozás szerű irodát üzemeltet valaki.
- West Croydon végállomás. Kérjük utasainkat hagyják el a járművet. Köszönjük, hogy velünk utaztak. - mondta a hangosbemondó eléggé felismerhetetlen hangja.
Mikor leszálltam máris éreztem a talpam alatt, hogy nem kicsit sáros a kő így hát nem is erőltettem a munkába igyekvést. A mozgólépcsőn hamar felértem majd megéreztem az újra friss levegőt és a vele keveredő friss péksütemény illatát. Innen már csak egyetlen buszozás választott el, hogy végre megérkezzek a kijelölt úti célomhoz.  Nem kellett sokat várni a megállóban. A piros emelt tetejű busz 3 perc alatt gördült be a pályaudvarra majd ment is tovább. Mint ha érezné, hogy megint sietek. A síkos padlón végig sétáltam majd levetettem magamat egy szabad helyre a busz végében. Ez már egy megszokott hely nálam, hiszen 2 év alatt sikerült kitapasztalni, hogy ha ide ülök és kinyitom az ablakot senki hónaljszagát nem kell szagolnom 10 percen keresztül és ha esetleg egy idős ember szállna fel, mire ideérne már rég átadták neki a helyet. Szóval azóta is ez a helyem az összes buszon.
 Amíg utaztam lecsekkoltam a reggeli híreket és az instagrammomat. Mire ezzel végeztem pont be is hajtott a sofőr a megállóba. A levegő páratartalma még mindig egy kicsit több volt a kelleténél de legalább az eső nem esett. Innen az iroda kb. 5 percre volt szóval azt a távot már gyors sétában tettem meg, közben pedig végig a telefonom óráján tartottam a szememet. Elég kiábrándító volt, hogy már lassan azt sem tudom, hogy igazi megszabott idő szerint mikorra kell beérnem. Máskor 17:30 -ig legalább oda szoktam érni. De most tényleg egy kicsit eltúloztam a reggeli készülődést ugyanis már majdnem egy órás késésben voltam. Ez az épületbe belépve Mark arckifejezésén is meglátszott.

Az ajtó nyitva volt ő pedig onnan figyelte, hogy mikor érek oda. Mielőtt még a látókörébe értem volna lehajtottam a fejemet. Ezzel megakadályozva hogy ha meglát ne kezdjen el úgy üvöltözni, hogy félelmemben visszafordulok. Szőke tincseimet az arcomba fújta a szél ezzel is mégjobban takarva a sietségtől kipirosodott arcomat.
-Mond Melissa, te teljesen idióta vagy? - kezdte a mondandóját Mark. - Már legalább egy órája itt kéne, hogy legyél. Gondolod, hogy ezt megteheted?
- Sajnálom Mark, Többet nem fordu...
- Hát persze, hogy nem fordul elő többet, ugyanis ki vagy rúgva. 
-Mi? - kerekedett el a szemem. -Nem rúghatsz ki.
- Tényleg? Miért is nem? - mondta s keresztezte maga előtt a kezeit.
- Oh nemár. Tudom, hogy nem akarsz kirúgni. Csak egy utolsó esélyt adj. - kérleltem. Kicsit fellengzősen nézett majd félmosolyra húzta a száját.
- Szerencséd van Lizzie, nagy- nagy szerencséd. Pont tegnap este írt az apád. Új meló van. De ez most sokkal érdekesebb lesz.
- Mégpedig?
- Annyi lesz a dolgod mint mindig. Infókat kell gyűjtened. De most a célszemély egy híresség lesz. - kicsit elkerekedett a szemem. Komolyan egy hírességet fogok napokig figyelni? Jobban belegondolva nem is olyan nehéz mint amilyennek hangzik. Vagy de? Mi van ha lelőnek  testőrei? Picit megborzongtam a kijelentéstől ami visszahozott a valóságba.
- Milyen híresség?
- Harry Styles. - mikor meghallottam a nevet kuncogni kezdtem.
- Mármint a fiúbanda Harry Styles? A nőcsábász, kitetovált göndör hajú Harry Styles?
- Mit tudom én. - emelte fel védekezően a kezeit Mark. - nem az én dolgom. Innentől átadtam. De figyelj csak Lizzie. Alapos munkát kérek. Ha nem lesz meg akkor ki leszel rúgva. - említette meg csak úgy motiváció képpen. - Alapos munkára van szükség, nagyon mélyre kell ásnod. Meglesz? - csak biccentettem egy kicsit és a kezembe adott egy pendrive-ot.
-Minden adat rajta van. Egy hónapod van. Addig ne is lássalak. Pontosan December 19.-én kérem az adatokat. Most pedig mehetsz.

Kicsit meghökkenve léptem ki újra a nyirkos utcára. Az idő még mindig borult volt. Hazafele végig csak azon járt az agyam, hogy vajon ki is ez a Harry Styles valójában hogy egy 32 GB-os pendrivera fér rá csak az összes adata és miért kell egy hónap az ügyre. Miért nem elég csupán 2-3 nap mint más esetben?

A metróállomástól már csak pár utca a lakásunk aminek a 3. emeletén lakok. A cipőmet a lábtörlő melletti szekrény alá rúgtam majd a nappaliba mentem. Bedugtam a gépbe a pendrive-ot. Mikor betöltött rögtön megnyitottam az egyetlen főmappát aminek a Harry Styles név volt adva. Azon belül rengeteg dokumentum volt. Kocsijának a rendszáma. Lakhelye. A banda előtti élete. A bandában képviselt szerepe és még sorolhatnám. Mire mindet végig olvastam volna lehet eltelt volna a határidő fele. Így hát csak egyetlen egyet nyitottam meg. A One Directon-ról.
Több Wikipédiából kimásolt adat és internetes hivatkozás volt benne. Ezek mellett egy csomó újságcikk és riport is. A hivatkozások aláhúzott és kékkel szedettek voltak. Az elsőt megnyitottam majd megjelent előttem a hivatalos oldaluk. Rögtön be is indult egy zene. Nem mondom, hogy rossz volt... Azt sem, hogy jó. De persze ennek a fajta zenei stílusnak nem én voltam a fő célközönsége. Miközben egymás után mentek a zenék én már a 3. oldalt olvastam el a rólunk fejezetben mikor egy nagyon fülbemászó dal következett. Felnézetem a zene sávra és az elejére tekertem. Aztán újra és újra. Majd még párszor.


But don't burn out even
If you scream and shout
It'll come back to you,
Back to you

Oh, I would carry you over fire and water for your love
And I will hold you closer, hope your heart is strong enough
When the night is coming down on you
We will find a way through the dark

And you don't need, you don't need to run
And you will see it's easy to be loved
I know you wanna be loved

Mire hatodszorra hallgattam meg a dalt már kívülről tudtam.  A fürdőbe menet is ezt énekeltem majd zuhanyzás közben is. Már nem csak a refrént de a többi részt is tudtam. Teljesen feldobott. A fürdőszobából az ajtót kitárva egy magam köré csavart törölközőben forogtam ki majd mikor vége lett a számnak a kezeimet felemelve csúsztattam le a nedves törölközőt a már száraz testemről. Felvettem a kinyúlt pizsamának funkcionáló pólómat és hátravetődtem az ágyon. Magam köré tekertem a melegséget adó takarót és a kezemet a lámpa kapcsolójára tettem és egy kis hatásszünetet tartva fejeztem be az esti mutatványomat.
- Through the dark... - kicsit elmosolyodtam, hiszen ez a dal pont ide illett. Még egy utolsó gondolat merült fel újra bennem. Pont ugyan az mint hazafele jövet. Miért olyan különlekes ez a Harry Styles?